Történetünk középpontjában egy tehetséges ám még fiatal kalligráfus, Handa Seishuu áll, kinek egyik díjnyertes munkája kritikát kapott nem mástól mind magától a kollektortól. Handa válasza egy szép ütés volt. Apja büntetés képen elküldi egy szigetre fiát ezzel, elindítva ezt a humoros és szerethető vígjátékot.
Figyelem Spoiler utalások is feltűnhetnek! Ha Spoiler mentesen akarod, akkor menj lejjebb!
Seishuu (a Sensei---> ezen túl így fogom nevezni) a történetünk főszereplőjének jelleme és személyisége már az 1. résznél is már tapintható. Eleve érdekes mikor egy igazi városi ember ki kerül vidékre, de ez esetben nem csak erre korlátozódik. A Sensei egy, aki viszi tovább apja hírnevét, tehetségét és a legfontosabbat, a stílusát, de ebből nem tud kitörni és nem is akar, hisz a nagyközönségnek (legalábbis a zsűri/szakmaemberinek) megfelel. Ám miután túlreagált egy véleményt és bele kerül, egy olyan kényszerhelyzetbe ahol már ő maga akar ezen változtatni. A sorozat menete közben vehetjük észre, hogy nem csak szakmájában nincs meg ez a szándék, hanem maga a személyisége is ezt tükrözi. A barátja Kawafuji is megemlít ezeket a tulajdonságokat miszerint, egy erősen bezárkózó személy ki „védőpajzsot” állít a világ, a problémák és maga közt. A szigeten töltőt időben ezt fokozatosan leveszi és egyre merészebb lesz. Mivel egész életében a művészetének áldozta magát és szobájában zárva élt, sok új tapasztalat éri őt, amelyek másoknak már megvan és ezért gyerekesen viselkedik. Ezeknek a reagálása a poénok egyik forrása. A másik problémája az önismeret, hogy ki vagyok én? És mi jellemez engem? Ergo mi az a stílus, amelyről eszébe juttok az embereknek. A falakat a hétköznapok segítségével, vagyis a falusiak való együttélésével küzdi le. A stílusát pedig az ottani atmoszférával és környezet segítségével próbálja ki alakítani vagy kutatni. Személyisége és stílusa nagymértékben nem fejlődik, de megteszi azt az első nagy lépést, amit sokkoknak nehéz néha megtenni. Szerepe egy üzenet lehet a művészeknek, hogy nem mindig az a legjobb mű és út, amit egy bizonyos kis csoport elfogad, és nem mindig abból lehet igazi nagy művész, akit a jelen dicsér. Egy mű egy érték, ami nekünk és másoknak van olyan jelentése, ami igazán fontos, még ha szakma nem is díjazza. Itt értem a Sensei utolsó művét, amely nem kapott első helyet ellenbe már annak létezése elég volt neki. Itt is díjazóm a sorozatot, hogy nem egy szuperművészé avanzsálták őt.
A szereplők két területről érkeznek, míg pedig (milyen meglepő :) ) Tokió és a falu. Tokióból barátja és menedzsere Kawafuji ki egy támogató szerepet tölt be. A másik Kanzaki, a fan és egyben riválisa a Sensei-nek. Az ő szerepe egy kis faktor volt a Sensei önmaga megtalálásában, de ezen kívül semmi különös, egy idő után nekem inkább fárasztóvá vált. Akik még a városból fontosabb azok a szülők. Egy anya versus apa helyzet történnék a sorozat vége fele. Apja szándéka hogy fiából egy önálló személyt hozzon létre, kikerüljön a ketrecből és ehhez egy olyan módot használ, amit egyszer már ő is megtett. Ellenbe az anya fent szeretné tartani az állapotot mivel fél az elszakadás érzésétől fiával való kapcsolatában. Ezt végül a mű végén oldja, fel mikor rájön, hogy ez özönség az ő részéről.
A másik tábor a falu. A falusiakat is két részre bontom, mégpedig az: idősekre és a fiatalokra. Az idősek kevesebb kapcsolatot tartanak fent a Sensei-el, ellenbe mindig valamilyen feladatot és munkát adnak neki(néha felér egy próbával), amivel a Sensei tovább tud kutatni magában és tapasztalókat gyűjteni, gondolok itt a hajós esetre. A másik korcsoporttal viszont több időt tölt. Vannak egy részt a „random gyerekek és Ikki” (nem nevetni!) akik feltűnnek néha csoportosan. A többiek, akik több szerepet és személyiséget kaptak. Ide tartozik a lány dou: Miwa az energikus és ugyanakkor rakoncátlan lány, Tomako a falu „otaku”-ja akinek még vannak bizonyos „képzelgése” a férfi nem ügyében. Itt van egy komolyabb figura Hiroshi aki már saját jövője felé tekinget. Végül egy kislány Naru akivel legerősebben alakul ki a kapcsolata. A gyereknek, azonkívül hogy poén helyzeteket teremtenek, megerősítik a Sensei felelősség tudatát és az eddig kimaradt élményeket ők hozzák el neki.
Spoiler vége.
Lényegében a történet és a humora is nagyon jó. Bár az utóbbi a közepétől már visszaessék egy keveset. Ellenben az üzenete szép, bár még nem teljes. Ez egy vígjáték és a Barakamon elsősorban a humorral akar operálni nem pedig a történtre. A sorozat elején csak erre játszik szinte, de a közepétől már inkább a történetre, a főszereplőre akar összpontosítani és ez vesz el a komédiából. A szereplők közöl Naru az egyetlen, akik mindig mellette láttunk, a többiek csak később csapodnak hozzá, legtöbbször csak a poén kedvért és nem a jellemfejlődésért. És ez mindegyik szereplőre igaz, egyedül az a különbség hogy ki mennyit szerepel egy részben. Valamint hiányoltam egy szerelmi szálat. Nem tudom, hogy ez az én egyedi kívánságom lett volna. Külön tetszett a szereplők nyelvezete, amiben szintén lehetet érzékelni ki a városi és ki a falusi. Ez érdekes lehetet a japán nézőnek és azoknak (kőztök nekem is) akik ezt a nyelvet tanulja. Engem az anime jó időben talált meg.
Most nézzünk a többi dolgot! A grafika szerintem elfogatható, egyszerű. Az egyes szereplők kinézete hűen ábrázolja kort. Különös képen Naru ábrázolása volt érdekes (nem néztem volna lánynak B)) és többi gyerek ábrázolása ahol voltak érdekes kinézetek. A zene ügyében az op és ed is viszonylag jó. Azon belül az OST számokat viszont nem nagyon tudom a fejemben felidézni, az nem sikerült annyira kiemelkedőnek.
A Barakamon egy vígjáték és talán ezért fogják gyorsabban felejteni. Számunkra jobban megmarad egy kardpárbajtól hemzsegő anime, mint néha egy ilyen vicces és értelmes, ahol szerintem nem túloztak el egyes dolgokat, bár feljebb nem biztos, hogy akartak menni.. Mindenesetre, akinek van némi szabadideje és ezt könnyen nevetve szeretné tölteni, akkor ajánlom a Bakaramon-t.
Mikike94
ANIME
- Cím: Barakamon
- Év: 2014
- Hossz: 12 rész
- Műfaj: vígjáték,shounen
- Értékelés: 10/8.5